06 (1) 215 4938

Urnás temetés

Hant TemetkezésUrnás temetés

Urnás temetés

Új egyes fülkébe temetés

A hamvak temetőben történő elhelyezésének legelterjedtebb módja a colombárium fülkébe való behelyezése.

A fülkét általában márvány vagy gránit lappal zárják le. A lapra véséssel viszik fel, az elhunyt nevét, születési és elhalálozási dátumát és a fülke számát. A betűk kialakítása kétféle eljárással készülhet, mélyített vagy kidomborodó, azaz relief módon. A mélyített betű kialakítás esetén fekete vagy arany színnel festik meg a betűk mélyedéseit.

A táblára fémváza kerül, amibe a temetés utáni látogatásnál virágot lehet elhelyezni. Megváltási idő 10 év.

Ikresítés egyes fülkébe

Ha családnak van a temetőben egy szimpla fülkéje és szeretne ebbe a fülkébe még egy urnát behelyezni, ebben az esetben ikresíteni kell az urnákat. Ez azt jelenti, hogy a fülke egy kerek urna helyett, kettő darab szögletes urnát fogad. A fülkében lévő kerek urnát eljuttatjuk a krematóriumba, ott a hamvakat áttöltik egy szögletes urnabetétbe. Ez az urnabetét belekerül a dísz urnába, és így az urnafülke már tudja fogadni a második szögletes urnát. Új táblát kell készíttetni, a táblára felkerül a fülke száma mind két elhunyt neve, születési illetve elhalálozási dátuma. A márvány táblára rászerelnek egy vázát, amely a későbbiekben a virág elhelyezését teszi lehetővé.

Az ikresítést csak abban az esetben lehet megrendelni, ha a fülke felett rendelkező személy – vagyis aki megvásárolta a fülkét illetve aki a 10 éves lejárat után újraváltotta azt – engedélyezi.

Dupla fülke

A dupla fülke két darab urna befogadására alkalmas. A fülkét márvány illetve gránit lappal kell lezárni, melyre a fülke számát illetve az elhunyt nevét, születési,elhalálozási dátumát lehet felvésni, fekete, arany illetve relief betűvel. A táblára fémváza kerül, amelyben később virágot lehet elhelyezni. A dupla fülke a falon belül úgy van elhelyezve, hogy a tábla fölött egy megfelelő méretű hely van szabadon hagyva gyertya illetve koszorú elhelyezésére. Megváltási idő 10 év.

Dupla fülke ikresítése

Amennyiben egy harmadik urnát szeretne behelyezni a dupla fülkébe amiben már van kettő darab kerek urna. Ebben az esetben ikresíteni kell.

A fülkében lévő kerek urnák közül az egyiket ki kell venni, el kell szállítani a krematóriumba és a hamvakat át kell töltetni egy szögletes urnabetétbe, amely bele kerül a dísz urnába és így az urnafülke már tudja fogadni a 3. szögletes urnában lévő hamvakat is. Az ikresítést csak abban az esetben lehet megrendelni ha a fülke felett rendelkező személy /aki megvásárolta a fülkét illetve aki a 10 éves lejárat után újraváltotta / engedélyezi.

Új urnasírba temetés

Urnasírba négy darab urnát lehet elhelyezni. Az urnasírt a temető kiássa és egy keszont helyez bele fedlappal ellátva. Így kerül értékesítésre. Így az urna a behelyezésnél a földdel nem érintkezik, mert a keszonba kerül. Ráteszik a tetőt, majd ráhúzzák a földet és sírjelzővel látják el. Az urnasírra sírkövet lehet készíttetni, temetést követően bármikor, vagy sírkő nélkül lehetőség van virággal való beültetésre. Megváltási idő 10 év.

Meglévő urnasírba temetés

Amennyiben az urnasíron sírkő van, a követ le kell bontatni, ki kell szállíttatni a temetőből, majd a temetést követően vissza lehet állíttatni. A továbbiakban az elhelyezési folyamat ugyanúgy történik, mint az első behelyezésnél. A meglévő urnasírba a további urnák behelyezése csak a rendelkező engedélyével lehetséges.

Új urnakriptába temetés

Az urnakripta egy földre épített síremlék, amelybe négy darab urnát lehet elhelyezni. Az urnakriptát márvány vagy gránit lappal zárják le. Erre a lapra vésik az elhunyt nevét, születési, elhalálozási évszámát, valamint az urnakripta számát. A vésés készülhet fekete, arany illetve relieff betűvel. Az urnakripta bérlete 10 illetve 20 év. Anyaga műkő. Az ültetős urnakripta előtt lehetőség van egy kevés virág ültetésére.

Meglévő urnakriptába temetés

Ha meglévő urnakriptába történik a behelyezés a zárólapot minden esetben le kell vetetni és újat kell készíttetni. A behelyezés ugyanúgy történik, mint az újonnan vásárolt kripta esetén. A meglévő urnakriptába a további urnák behelyezése csak a rendelkező engedélyével lehetséges.

Urna, koporsós sírba temetése

Meglévő koporsós sírba 4 darab urna elhelyezésére van lehetőség. Ha a síron sírkő van ami fedlappal van ellátva a fedlapot minden esetben félre kell húzni. A fedlap lehúzása után elkészítik az urna befogadására a helyet. Az urna behelyezése történhet urnaleengedővel, urnakoporsóval illetve egyszemélyes urnakeszonnal.

A behelyezés megtörténte után behantolják az urnát, visszahúzzák a fedlapot, ráteszik a koszorúkat. A fedlap rögzítése egy későbbi időpontban történik. Az elhunyt nevének illetve adatainak felvésését a sírkőre már a temetés felvételénél meg lehet rendelni, de a későbbiekben is van rá lehetőség.

Az urna behelyezése a koporsós sírba a sírhely lejáratát nem hosszabbítja. /nem kell pótdíjat fizetni/ A meglévő koporsós sírba urnák behelyezése csak a rendelkező engedélyével lehetséges.

Tekintse meg a nálunk elérhető Urnákat

NYITVATARTÁS

Hétfő-Péntek 8:00h-16:00h

TELEFON / FAX

+36 (1) 215 4938

+36 (1) 456 0433

EMAIL CÍM

info@hant.hu

IRODÁNK ÁTMENETILEG ZÁRVA

Budai irodánkban várjuk továbbra is kedves ügyfeleinket
Címünk: 1119 Budapest, Bártfai utca 9/b
Telefonszám: 06-1-204-37-38

This will close in 15 seconds